Most értem haza az osztálykirándulásból és direkt nem néztem meg csütörtökön,hogy ki küldött nekem köszöntő levelet bárhova...Egy emberről biztosra vettem volna,hogy kapok és semmi.Nem volt olyan rég azért amikor még midig vissza akart kapni,most pedig még azt is elfelejti,hogy küldjön vmi fost...:SNem tudom mért zavar,bánt,de biztosra vettem volna tőle a levelet..Érdekes,hogy akit ennyire sokáig szeretett annak egy levelet se tud küldeni...Én persze küldök majd neki a szülinapján,csakhogy lássa,hogy hogy kell ezt normálisan intézni...Nah nem baj...

"Változik a Hold és minden ami volt,ugyanaz nem lesz már." És ez így van rendjén:)

Szörnyű,hogy mennyi mindenen csalódik az ember ahogy tapasztalatokat szerez.Magában,másokban,az apjában,az elképzeléseiben.Minden naiv képzelet volt csupán amik lassanként kártyavárként összeomlanak.Nem az idő múlása fáj,hanem,hogy az idő múlása magával hozza a tapasztalatok és a felnöttéválás fájdalmát.Amikor szerelmes voltam azt hittem örökké tarthat...Ő volt az első de most hogy ez is összeomlott már nem tudok olyan naivan és boldogan tekinteni az elkövetkező szerelmekre.Nem a múló szerelem szilánkjai vannak a szívemben,hanem a csalódásé,hogy valami ami egykor a legszebb volt amit eddig átéltem csak úgy tönkrement  és már nem akartam mejavítani.Tönkre ment pedig mennyi ideig hittük,hogy ez az amit igaz szerelemnek hívnak.Szörnyű dolog a félelem.Csak lassanként férkőzik belénk amikor már megtapasztaljuk,hogy az amit szépnek,tökéletesnek találtunk mégsem az.Akkor már elkezd félni az ember,hogy semmi se lehet az...

Talán majd egyszer amikor már nem azt találom a legjobb megoldásnak,hogy eltaszítsam magamtól azt akit egykor annyira szerettem.

Ezt a gondolatmenetet Elenyának ajánló...Kiváncsi vagyok mit gondol...